Cordyceps

A Himalája viagrája

A kínai hernyógomba, tudományos néven Cordyceps sinensis, neve kínai eredetre utal, de tulajdonképpen Tibetből származik. A hagyományos tibeti gyógyászatból került át a Hagyományos Kínai Gyógyászatba (Traditional Chinese Medicine – TCM). Élőhelye Tibet és Kína 3000 m feletti, hideg, havas hegyein és magaslatain található. Ez a gomba rovarokon élősködve fejlődik. A gomba miután elszórja a spóráit, a föld alatt élő denevérlepke hernyója ezt elfogyasztja, illetve a testén megtapad. Ezt követően a gomba micéliuma átszövi a gazdatestet, és valósággal feléli azt. Élősködőként, a hernyó testében lévő tápanyagokat felhasználva építi fel saját szervezetét. Az 5-10 cm-es narancsvörös termőtest a rovar fejénél alakul ki. A hagyományos gyógyászat céljára az elpusztult rovartestekkel együtt gyűjtik a termőtesteket, majd szárítás után kis faágakra fűzve, csomókba kötik, és megtisztítják a szennyeződésektől. A gomba különleges élőhelye, ritka előfordulása, és szakértelmet igénylő, nehéz azonosítása miatt, ily módon csak nagyon kevés a begyűjthető Cordyceps micélium és termőtest mennyisége.

CordycepsA mikrobiológiailag kellően tiszta, megbízható, állandó minőségű, és számottevő mennyiségű kínai hernyógomba termesztése érdekében speciális, ipari méretekben alkalmazható módszereket fejlesztettek ki. Ázsiában számos módját alkalmazzák a micéliumok előállításának. Ilyen pl. a rizs, a rozs, a köles, a szójabab, a cirok, illetve ezek keverékeiből (őrölt vagy egész magvak, maghéj) álló szubsztrátumon történő gombafonal-szaporítás. A micélium-kultúra előállításához a bagolylepke hernyójának testében lévő tápanyagok helyett a szubsztrátumot célszerűen megválasztott tápanyagokkal dúsítják. Kellően megválasztott összetevők esetében a termesztési időszak végére a tápközeg nagy részét a Cordyceps ugyanúgy feléli, mint a bagolylepke hernyóját. A szubsztrátumként használt anyagok maradéka minimális, és magas tisztaságú micélium nyerhető.

Ugyancsak gyakran alkalmazott módszer a micélium előállítása folyékony tápközegben. A folyadékkultúrás micélium termesztés esetében a leszűrt micéliumból és kultúraszűrletből egyaránt nyerhetnek ki hatóanyagokat, ugyanis vannak a micéliumok által termelt olyan hatóanyagok is, amelyek nem a micéliumba épülnek be, hanem a kultúraszűrletbe kerülnek. Ezekkel az ipari módszerekkel nagy mennyiségű, mikrobiológiailag tiszta, állandó minőségű, biológiailag aktív összetevőkben gazdag termékhez lehet jutni.

A DXN a legkiválóbb Cordyceps törzseket választotta ki szaporítás céljára. A termesztésre használt tápközeget célszerűen megválasztott tápanyagokkal egészítik ki. A feldolgozás a DXN saját GMP (Good Manufacturing Practice – Helyes Gyártási Gyakorlat) tanúsítvánnyal rendelkező, csúcstechnológiával felszerelt gyárában történik. A termesztés, a feldolgozás és a késztermék előállítás folyamatának teljes körű minőségellenőrzését a DXN saját, korszerű laboratóriumában biztosítja. A feldolgozáshoz használt fejlett technológia segíti a biológiailag aktív összetevők megőrzését. A végtermék a DXN Cordyceps, kémiai adalékanyagoktól mentes, ugyanazokat az aktív összetevőket tartalmazza, mint a vadon tenyésző Cordyceps, csak a hatékonysága jóval nagyobb és biztonságosabb.

 

 

A DXN Cordyceps: étrend kiegészítő

A Cordycepsre világszerte 1993-ban figyeltek fel, amikor kínai atléták a Németországban megrendezett Atlétikai Világbajnokságon kilenc világcsúcsot döntöttek meg. A sportolók rendszeresen fogyasztották a kínai hernyógombát. Eleinte mindenki tiltott doppingszerek használatára gondolt, de csakhamar kiderült, hogy természetes táplálékról van szó. Ettől kezdve a kínai hernyógomba teljesítménynövelő hatása legendássá vált és a profi atléták között a legkeresettebb étrend-kiegészítők közé került. A Cordyceps sinensist a kínai, japán és koreai hagyományos gyógyászatban afrodiziákumként, a nemi vágyat és a nemi aktivitást élénkítő gombaként tartják számon. Erre utal a „Himalája viagrája” elnevezés.

A DXN Cordyceps nem doppingszer, nem gyógyszer, hanem étrend kiegészítő. Olyan élelmiszer, amely a hagyományos étrend kiegészítését szolgálja, és koncentrált formában tartalmaz tápanyagokat valamint táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat. Számos biológiailag aktív összetevőt tartalmaz. Ezek a bioaktív anyagok nem közvetlenül betegségre, vagy kórokozókra vannak hatással, hanem elősegítik a méreganyagok kiürülését a szervezetből, és gazdag tápanyagforrásként a szervezet kiegyensúlyozott működését támogatják. Ezáltal a szervezet képes egyensúlyba kerülni, és fenntartani ezt az egyensúlyi állapotot. Különös figyelmet érdemelnek azok a bioaktív anyagok, amelyek képesek a szervezetet plusz energiaforrásokkal ellátni. A DXN Cordyceps a kapszulába zárt energia. A Cordyceps mellett kellő mennyiségű víz fogyasztásával szükséges a vese kiválasztó funkciójának támogatása, a méreganyagok kiürülése érdekében.

A Cordyceps biológiailag aktív hatóanyagai

  • kis- és nagy molekulasúlyú poliszacharidok és egyéb cukorszármazékok (pld.: kordicepsav, és kordicepin);
  • fehérjék, peptidek, poliaminok és aminosavak (pld.: glutaminsav, adenozin);
  • szterolok (pl. ergoszterol)
  • telített- és telítetlen zsírsavak (pld,: palmitinsav, sztearinsav, linolsav, olajsav),
  • policiklusos aromás szénhidrogének,
  • víz- és zsíroldékony vitaminok (K és E, illetve B1, B2 és B12),
  • ásványi anyagok és nyomelemek.

Poliszacharidok

A Cordyceps mycéliumból számos poliszacharid molekulát izoláltak. Közülük különösen a kordicepsav, és kordicepin biológiailag is aktívak. Támogatják a vese és a máj működését valamint méregtelenítő funkcióját.

Csökkentik a kórosan magas vérzsír-értékeket, főként a koleszterin és a triglicerid-szintet, és egyéb tulajdonságaik miatt is kedvezően hatnak a szívre gátolják a koleszterinnek az érfalon történő lerakódását.

Immunmoduláns hatásúak, azaz támogatják az immunrendszer működését. Fokozzák a természetes ölősejtek tevékenységét és a fagocitózist, növelik a makrofágok számát, fokozzák a T-sejtek működését.

Nyilvánvaló kedvező immunbiológiai aktivitásuk következtében támogatják a daganatos betegek immunrendszerét, ezáltal növelve a betegek túlélési esélyét.

Figyelemre méltó a biológiailag is aktív glükánok hatása; helyreállítják a koleszterin szintet, támogatják az immunrendszer működését. Antioxidáns hatásúak, és lassítják az öregedést.

Fehérjék, peptidek, nukleotidok

Az adenozin megakadályozza a vérlemezkék összetapadását, és megelőzi a vérrög képződést. Ezáltal csökkenti mindazon kórképek előfordulásának esélyét, amelyekben a vérrögképződés szerepet játszik (trombózis, embólia, infarktus, valamint stroke).

Az adenozin trifoszfát (ATP) a sejt energia szállítója, a sejten belüli anyagcseréhez biztosítja a szükséges energiát. Az ATP-molekula a táplálékból származó energia legfőbb raktározója, illetve szolgáltatója az életfolyamatok számára.

A glutamin nem esszenciális aminosav, vagyis a szervezet képes glutamint termelni, de hiánya esetén a szervezet esszenciális aminosavakat – valint és izoleucint – illetve a vázizomzat fehérjéit használja fel a glutamin előállítására. A táplálékkal történő bevitele tehát hasznos, hogy a szervezet ne esszenciális aminosavakat, vagy a vázizom fehérjéit használja fel a glutamin szükséglet kielégítésére.

A glutamin védi az izmokat, a vázizom sejtek méretét edzettség esetén növeli. Ezen kívül hatékonyan javítja az energiatartalékok optimális felhasználását. Biztosítja az izomtömeg regenerációját, részt vesz a bőr, a haj és a köröm kialakulásában és helyreállításában, valamint segíti a neurotranszmitterek működését. A neurotranszmitterek speciális molekulák, melyek az ideg-, izom- és mirigysejtek között üzeneteket szállítanak.

A glutamin fontos szerepet játszik a tanulási (kognitív) folyamatban, a memória kialakulásában és fenntartásában. Alapvető tényező a stresszre adott szervezeti válaszreakciókban, ennél fogva hiánya következtében sérül a szervezet védekező készsége. A glutaminnak kulcsszerepe van számos anyagcsere folyamatban, ezen kívül egyik legfontosabb energiaforrás a gyorsan osztódó sejtek, mint a bél nyálkahártyát alkotó enterociták, valamint a limfociták számára. Csökkenti a gyulladáskeltő és fokozza a gyulladáscsökkentő mediátorok termelését, csökkenti a fájdalomérzetet, fokozza a szervezet oxigén felhasználását. Erősíti a bélnyálkahártya barrier funkcióját.

Szterolok

Az ergoszterol bizonyítottan csökkenti a koleszterin szintet, a koleszterin bélben történő felszívódásának részleges blokkolásával. Vizsgálatok kimutatták, hogy a vér koleszterinszintjének csökkentése elérhető napi 1-3 g növényi szterol, (fitoszterol) fogyasztásával. Gyulladás gátló hatású.

Zsírsavak

A linolsav egy omega-6 zsírsav, egyúttal esszenciális zsírsav. Az esszenciális zsírsavak fontos szerepet töltenek be az immunrendszer megfelelő működésében, gyulladáscsökkentésben, és a vérnyomás szabályozásában.

A vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek közismerten szükséges és hasznos összetevői étrendünknek.

A Cordyceps bioaktív hatóanyagai, támogatják a női, illetve férfi nemi hormonok magas szintjét. A női és férfi nemi hormonok biztosítják a női és a férfi nemi jelleget, valamint a nemi vágyat, a libidót, és a termékenységet, mindkét nemnél.

A női nemi hormonok, az ösztrogének felelősek a nemi ciklus szabályozásáért; a méh nyálkahártya megújulásáért, a peteérésért, a fogamzásért, illetve fogamzás hiányában a méh nyálkahártya ellökődéséért, a menstruációért.

A férfi nemi hormon, a tesztoszteron biztosítja a libidót, a nemi vágyat, valamint az erekciót, és a megfelelő mennyiségű, életképes spermium termelődését.

Összeállította: Dr. Fodor András Attila, a korábban Ferihegyi Repülőtér Állategészségügyi Határállomás vezetője, jelenleg független szakértő – Tudományos lektor: Dr. Farkas Anikó (PhD), a növénytermesztési és kertészeti tudományok doktora, egyetemi docens – Általános lektor: Kászonné Dobra Ágnes

Figyelem!

A fenti információkat ismeretbővítés céljából közöljük.

Orvosi kutatásokra, vagy a hagyományos keleti gyógyítás tapasztalataira történő hivatkozások nem tekinthetők a részünkről semmilyen egészségre utaló állításnak, és nem tekinthetők semmilyen étrend kiegészítő, termék, vagy hatóanyag reklámjának.

Az itt közölt tartalom nem tekinthető öngyógyításra való felhívásnak. Az öndiagnózis és az öngyógyítás egészségügyi kockázatokat rejt magában. Az étrend kiegészítők fogyasztása nem helyettesítheti az egészséges életmódot, a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozást, és a rendszeres testmozgást.

Betegség esetén forduljon orvoshoz!

A DXN termékeinek minősége teljesen megbízható, azokat az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet notifikálta, fogyasztásuk biztonságos.